(Kortárs) költőkről Lilivel

Egy füstös-gitáros estén beszélgettünk Saróka Liliánával. A Weöres Sándor és József Attila versfoszlányok ott zümmögtek még az este hangulatában, elbűvült minket a Blake-dal, amely – mint megtudtuk, egyetlen olyan vers a verséneklő lány repertoárjában, amely nem magyarul íródott – minket viszont az is érdekelt, kiket kedvel Lili a kortársak közül.



Szeretem Ágai Ágnes verseit, Varró Dánielt, meg Lackfi Jánost is, de kortárs verseket nem szoktam előadni. Érdekes ez a dolog, hiszen ezek a költők itt vannak velünk, működnek, ezért dilemmát okoz, hogy hozzányúlhatok-e a verseikhez. Persze ugyanúgy, nagyon sokszor harcoltam önmagammal egy-egy fellépés után, mikor József Attila megzenésítéseket játszottam, hogy vajon van-e nekem jogom az ő verseit előadni. Emiatt mindig dúl egy belső harc, hiszen a versek nem csak az én gyerekeim, és ez fokozottan igaz kortárs költők műveinél.

Manapság viszont, a hagyományos értelemben vett költőknek pont az a problémája, hogy nagyon szűk az a réteg, amely megvenné a versesköteteiket. A hagyományos formák helyett gyakran már  megzenésítve, interpretálva jutnak el a költők versei a közönséghez – mondjuk könnyűzenében, dalszövegekként...   Valószínűleg örülnének, ha feldolgoznád a verseiket, nem?

Lackfi János nagyon kedvelt kortárs költő, főleg a jópofa gyerekversei miatt. Mivel néha gyerekeknek is előadok, feldolgoztam tőle néhány ilyet. Vele Zentán, a Zentai Énekelt Versek Fesztiválján már találkoztam és beszélgettem. Hogyne, sok olyan zenekar van, aki felkeresi a költőt, együtt dolgozik vele, végül együtt adják ki a megzenésített verseket. Én is gondoltam már arra, hogy mi lenne, ha  Lackfi Jánost egyszer felkeresném ilyen okból. Mindenesetre, ha szeretnék megjelentetni olyan felvételt, ahol egy kortárs költő művét zenésíteném meg, azt egyértelműen meg is mutatnám neki, mielőtt publikálnám.

Dolgozol most valami újon?

Igen, most a legújabb dolog egy Weörös Sándor vers, amelynek Tündérszerelem a címe. Beleírtam ugyan a brünni repertoáromba, viszont éreztem azt a félelmet magamban, hogy nem tudom előadni, úgyhogy végül kihagytam... még csak egy hetes munka.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése