Mega7vége

Fergeteges hétvégére invitál a brünni KAFEDIK

A Kazinczy Ferenc Diákklub (KAFEDIK) idén október idusán három napos rendezvénysorozattal készül Brünn csodás városába csábítani az érdeklődőket. Többek között filmvetítéssel, színházzal és táncházzal, nem utolsó sorban pedig magyarbulival várja az érdeklődőket, a diákklub tagjait és persze más városok tanulóit is október 15. és 17. között.


A rendezvénysorozatot a diákklub újságíró háziállata, vagyis a Sárga Szamár újság eseménye nyitja csütörtökön, melyen Vasík János dokumentumfilmjét tárjuk a nagyközönség elé. Majd kötetlen beszélgetésre kerül sor az alkotóval Krasznahorkáról.

Pénteken az intellektuális programé lesz a főszerep. Előbb a Nánai Színjátszócsoport előadásában lesz megtekinthető a Theater Mucsa című vígjáték, majd az előadás után táncház várja az érdeklődőket. A talpalávalót a Bicskás zenekar biztosítja miközben Bánki Zsuzsanna és Józsa „Bambi“ Zoltán megtanítja a kalotaszegi néptáncok csínját-bínját.

Ha szombat, akkor jöhet az elmaradhatatlan városnézés. Ezúttal Vavreczky Gábor vezetésével csodálhatjuk meg mindazt, amit Brünn óvárosa tartogat. Aztán, ha mindenki kifújta magát a séta után, jöhet a Magyarbuli. Az estét a kürti Foxies zenekar koncertje nyitja majd. Miután átadták a stafétát, a ZSEB zenekar biztosítja a hangulatot egészen hajnalig, vagy amíg ki nem dobnak minket. Nem elfeledni, hogy tombolahúzás is lesz, melynek fődíja egy egész hetes ingyenes belépő a Gombaszögi Nyári Táborba.

A KAFEDIK mindenkit nagy szeretettel vár október 15. és 17. között Brünnbe!

Az esemény elérhető a Facebookon és a diákklub honlapján is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése