Kilépve a transzcendens számok köréből... esetleg arról, hogyan lett Rozsnyóból kerületi központ

Jó kérdés, hogy mennyi pozitív impulzust kapok vissza egy -mondjuk- nagy nyári déhátábor sztaffjaként eltöltött hét után... nem tudom, alkati kérdés-e, hozzáálláson múlik vagy mi egyében, de ha én egy hét után annyira kifáradok és lemerülök, amennyire az sikerülni szokott, akkor nem tudom, hogy élik meg ezt a tőlem, szegény kis legalsóbb szintű sztaffostól elérhetetlen magasságokban tevékenykedő fő-és egyéb szervezők...

Ilyen szempontból igazán nem is értem magamat, miért szeretném magam fontosnak érezni ilyen áron. Ha eltekintek minden olyan jótól, amit a tábor a "halandó táborozónak" kínál, vagyis előadások, koncertek, kézműves foglalkozások, színház, sorolhatnám, akkor marad az, amit én, "játékszervező" feladatomat betöltve megélhettem, megéltem. Belegondolva, van benne vonzóerő, hogy százötven ember csinálja azt, amit mondasz... mármint elméletben és ideális esetben. Vagyis ha nem menne el a hangom a számomra szokatlanul hangosan átbeszélt második óra után, hogy csak tábor végére tegyek rá szert ismét úgy-ahogy, ha az emberkék, akiknek szabályokat, feladatok mibenlétét magyarázom, nem úgy átlagban fél méterrel magasodnának fölém és határozottan kisebbségben érzem magam köztük :), meg ugye megpróbálni a lehetetlent, hogy a szabály az ... az a dolog, amit ha senki más nem is, én úgy általában betartok. Bár talán érdemes lenne megfontolni a Geroj ötletét a szervezők lefizethetőségéről... hogy esetleg jövőre bevezetnénk? :)

Ahogy nincs szándékomban a tábort elemezgetni, úgy a játékok lefolyását se fogom nagyon... panaszkodnom kéne az időjárásra, ami ellen.. legfeljebb nap-táncot járhattunk volna, hátha segít és akkor hátha lehetett volna iszapbirkózás is, mármint olyan szervezett, nem a nadrágon-szánkázós, felszántom a domboldalt stílusú iszapfürdés.. akarom mondani sár. 

Ennek a -remélem- nem hosszú irománynak egyetlen célja volt, éspedig, hogy eljussak az én "legkedvencebb" részemhez az egész verseny során... A műveltségi vetélkedőnél mindig lehet kicsi kárörvendéssel figyelni szegény csapattagokat :) és tényleg minden elismerésem, én fél perc alatt (sem) nem produkálnék helyes, vagy ha nem helyes, legalább ennyi kreatív és mókás választ. Hiába, hatásos hangulatjavító a válaszok javítása... 
A válogatott "kínzások" egyike, a háttérben pedig a megálló száma... hivatalosan 6 volt... valakiknek esetleg 7? :)

A tavalyi vetélkedőn nagyon megorroltak ránk (illetve a kérdés kiötlőjére) a transzcendens számok miatt, az éven ilyen egybehangzó kritikát nem hallottam egyik kérdésünkkel kapocslatban sem... a kritika inkább arra vonatkozott, hogy túl specifikus kérdések voltak az egyes témakörökből, vagyis nem igazán-teljesen az általános műveltséget mérte fel az összeállított kvíz. Ebben érzek igazságot, talán-esetleg-lehet, tenni is fogunk tudni ellene. 

De vissza a sziporkázásokhoz :)
Az egy dolog, hogy a RumBo folyik, ömlik, csordogál éppen állapothoz és alkalomhoz illően, de attól még nem program, mármint... az egész nyáron át folyó Dh-s program alatt nem a RumBo-t értettük... jobban szimpatizáltunk a SzakGyak válasszal.
Ez bizony egy hápé... vagyis Hallgatói Parlament. És a déhá Harry Pottere... 

Lehet, hogy nem volt egyértelmű a kérdés, hogy mit is jelent DH-s körökben a hápé (HP) rövidítés, de... hosszas gondolkodás után még a Harry Pottert is elfogadtuk  (akár "civilül" is) de a hagymás pogácsának nincs kifejezetten hagyománya a DH-ban... vagy csak még? A következő Hallgatói Parlamentre valaki esetleg ilyesmivel állít be? :)
Madagaszkár későbbi királya, Benyovszky Móric a szlovákiai Verbó (Vrbové) szülötte. A kérdés ennek a helységnek a kerületi hovatartozásáról szólt. Sajnos, Rozsnyó még csak kerületi központ sem. Ahogy Rimaszombat sem az... Az egészen pontos válasz a Nagyszombati kerület lett volna.
A Casimir-effektusnak nézzetek utánna mondjuk itt, az viszont kétségtelen, hogy képletekkel vagy szavakkal magyarázható (ez ellen egy szavunk sem lehetett, kénytelenek voltunk elfogadni, főleg, mert nem tömegesen fordult elő ilyen válasz :)), sőt azt se nagyon vonom kétségbe, hogy esetleg a Lábszky is megmagyarázná, de ahogy egy következő csapat válaszában feltűnt, ez teljesen promilfüggő. Bár a Casimir-kasmír szavak valami hasonlóság-érzést keltenek az emberben, azért a Perwoll reklámszövegét, hogy valami lágy lesz, akár a babapopó, nem vártuk :)
A sok "konkrét" számadat után, ahol a proton tömegét kellett megtippelni, kaptunk egy nagyon "egyedi" választ... netalántán a Jocóölésből inspirálódott valaki? Ugyanis így hangzott: a proton tömege, ha elérte a vágósúlyát több, ha nem, kevesebb...
Én személy szerint nem tudtam volna eddig mit mondani arra a kérdésre, hogy kik a fononok... Most már megtanultam legalább annyit, hogy a fononok, az biztos legalább két fonon... és igazam lesz :) Bár a pösze pofon válasz nálunk nagyobb eufóriát váltott ki...
És ha az abszolút győztes válaszról kellene döntenem, azt hiszem, ez lenne az... a kérdés a teflonra vonatkozott... :) a válasz pedig:

Utóiratként pedig... érdemes elképzelni azt a kockát a lapsíkjaival... majdnem le is rajzoltam és feltettem ide, de nem volt minőségi, szóval ezt rátok hagyom... addig kell számolni, amig 27-et nem kaptok.
Következő leleplezés, hogy minden hivatalos tájfutásos megállónak hivatalos nyomtatott száma volt, logóval... épp ezzel akartuk kicsit nehezebbé tenni, hogy a csapatok egymásnak essenek és egymást bolondítsák :) de hát, a spontaneitás nem elítélendő, legyetek gyanakodóbbak :)
Az utóirat utóiratául pedig még ennyi: a tszf.mag. csak ritkán jelenti a tizenkilencedik századi feudális Magyarországot... gyakrabban tengerszint feletti magasságról van szó :)

2 megjegyzés:

  1. Ügyesek voltatok! Nagy-nagy lájk! :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) köszönjük... de nélküled nem jegyződtek volna le ezek a parádés válaszok!

      Törlés