Ópium #3/2

A második egy próza.

Írtuk, hogy írjatok és írtatok - megírtátok, s az elkészült alkotásokat olvashattátok a legutóbbi papír-Sárga Szamárban. Harmadik alkalommal küldtetek írásokat a firkász-versenyünkre, az Ópiumra. Itt az ideje, hogy eldöntsük, melyik alkotás lesz a közönség kedvence! Ki lesz a nyertes? Ezúttal is, ugyanúgy, mint az előző alkalmakkor, a blogon publikáljuk második ízben a műveket, és arra kérünk, hogy szavazzatok a legjobb-legszebb-legmenőbb-legkedvencebb alkotásra. Ezt kétféleképpen tehetitek meg: klikkelhettek a jó :D gombra, a facebook like gombjára (a megosztást is számolja!), és szeretettel várunk benneteket március 17-én, csütörtökön este 7-kor egy csacsisimogató kávézásra és szerkesztőségi gyűlésre, ahol élőben is szavazhattok majd.

A harmadik forduló témája, mely igencsak inspiratív problémának bizonyult, LAKÓTÁRS volt. Keddtől öt napon át egy-egy alkotást olvashattok itt, a blogon. Kellemes olvasást a másodikhoz, Demjén Gergő írásához.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Szolnoki töredékek

Tizennégy éves vagyok ott, éretlen kölyök. Öt ágy, négy szekrény, egy asztal és egy szék minden bútorunk. Utolsónak költözöm be, én kapom a legrosszabb ágyat és a felső apró szekrényt.  Számzáras lakatom van, egy széken egyensúlyozok, hogy fölérjem. Később a folyosón kapok egy szekrényt. Egy mozdulattal kinyithatót, kulcs nélkül. Csak wc papírt, tusfürdőt és édességet lopnak, de nem csak tőlem, mindenkitől. 

Presztízsharc indul a szobán belül: falusiak-városiak, tanulmányok, fizikai erő, nők terén való tapasztalat és a szubkultúrák mentén. Megpróbálok felülemelkedni ezen, de nehéz. Annyira taszít, hogy négy évig a csajomat illető „megbasztad már?” kérdésre konzekvensen „nem” a válasz. Akkor is, amikor már igen. Egy úr a pokolban is úr. Háromszor kihoznak  a sodromból, kifulladásig birkózunk. Dénes pszichoszomatikus alapon minden vasárnap belázasodik, pár hét múlva kiveszik a kollégiumból.

Sokaknak ágyazok. Silencium után jön a rendelés: hányas szobába, mikorra, hány ember kell. Kopp-kopp! Én, a csíkoshátú kismalac engedélyt kérek a nagy vadkanoktól, hogy beléphessek a makkosba. Persze most sem elég jó. „Másik oldalon van a fejem.” „Gombokat arra!” „Nem derékszög!” “„Nincs simán betűrve a széle…” Szerintem túltolják, és én megcsömörlök, úgyhogy eldöntöm, négy év múlva nem fogok elsőssel ágyaztatni. Többiek sem fognak, utóbb kiderül. Egy lépéssel közelebb egy szebb világhoz?

Extra vékony szelet kolis kenyéren élek. Kettőt lehet venni, de még kettőt a tálca alá is odaszorítok, ha nem figyel a májfoltos kezű konyhásnéni. Eszméletlenül vacak a menza, vannak olyan ételek, amiket évek múltán merek csak újra magamhoz venni. Viszont most is ki van téve egy tálba lesült hurkazsír és még páncélos májkrém is maradt a szekrényemben. Vasárnap este dőzsöltünk, ma már csütörtök van, zsíroskenyérrel kell beérni. A hazabuszra számolgatom az aprókat. 

Fölöttünk lányok laknak, vasárnap csak kinyújtjuk a függöny végét és dobálják le a pogácsákat a fruskák. Barátnőm is abban a szobában lakik. Nagyon  pici, helyes lány, tüsihajú, szépszemű. Írtó bénán közeledtem felé, mégis összejött velem. Silenciumon mellettem ül, latint szótáraz, én németet. Villanyoltás előtt a lépcsőfordulóban smárolunk, ha eljön az elköszönés ideje, de már megint morognak a nevelőtanárnők rám emiatt. 

Ezért a vasárnap kora délután a mi időnk, akkor nincs itt még senki. A folyosóra kitett kanapén ülünk és csókolózunk órákig. Két lakótársam van még itt ezen az átkozott szinten ilyenkor. Az egyikük apja alkoholista szerintem, ezért menekül mindig hazulról olyan korán. Hallom ám, hogy nyílik az ajtónk. Két pár papucs-csoszogás közeledik. Mögöttünk megállnak, megbámulják a szerelmes ölelésünket. A két papucs megindul visszafelé, egyre gyorsabban csoszognak, becsapják maguk után az ajtót, akkor tör fel belőlük az elemi erejű nevetés. Laura megsemmisülten fülig vörösödik. Ekkora idiótákat!

Így élek nagyjából, idegen helyen négy évig. Hétközben kincstári hófehér kikeményített ágyneműben alszom, hétvégén a vendég ágyneműt húzzák fel otthon. Két világ közé szorultam.

írta: Demjén Gergő